Kossuth Emlékház - Kossuth Emlékház története

Kossuth Lajos szülőháza

  1. Andrássy István gróf a település közepén, a hajdani Nagy Kútparton 1780-82-ben uradalmi tisztilakot épített. A középrizalitos, magasföldszintes, copf stílusú uradalmi tisztilak a régi udvarházak mintájára készült.
  2.  Ebben a kiirtott díszkertben állott az a kúria, mely felett a magyar szabadság ? csillag felragyogott, s amelyhez ma Kossuth-ház név alatt fűződnek a nemzet kegyeletes gondolatai. Ugyanis ebben a házban lakott udvardi Kossuth László, uradalmi ügyész, s ebben a házban született 1802. szeptember 19-én Kossuth Lajos az északi széle felé eső ablakos a szobában. Maga a szoba a régi nehéz bolthajtással, nagy fakockás, ódon padlózatával most is alkalmas arra, hogy az egykori hangulatból valamit felidézzen.
  3. A tisztilak DK-i részében egy utcai és egy udvari helyiség volt a kancellária, a másik két utcai és két udvari szoba a szolgálati lakás. Az épület 1796-1803 tavaszáig a Kossuth család otthona.
  4. A 19. sz. folyamán bővítették konyhával, cselédszállással, gazdasági épületekkel, amelyekkel nyerte el a mai U alakú formáját.
  5. 1870-től az Uradalmi Erdőgondnokság használatába kerül. Ezen időszak alatt bontották le a kandallókat és cserélték ki cserépkályhákra a középső nagyterem kivételével, amely előtt a hagyomány szerint ?ennek a kandallónak a tüzénél melegedett a kis pólyás Kossuth életének első telén, talpon ringó kék alapon virágmintás bölcsőjében? Az uradalmi erdőgondnokság 1945-ig használta az épületet, azután az állami erdőgazdaság költözött a házba.
  6. A szülőház homlokzatát 1911. május 27.-től díszíti Gárdos Aladár alkotása, Kossuth Lajos melldomborműve. Az emléktábla avatásán részt vett a kormányzó idősebb fia Ferenc is, aki először 1894. november 22-én látogatta meg édesapja szülőhelyét. Egy régi leírás erről tanúskodik:

„Maga a ház a régi magyar udvarházak nemesen egyszerű, méltóságot viselő, de nyájassággal hívogató stílusában épült. Cserép-teteje alatt a halványzöld festésű homlokfalból hat ablak néz délnyugat felé. A két középső ablak között hosszúkás, ízléses márvány-emléktábla, Kossuth domborművű képmásával, melyet születése százados évfordulóján helyezett ide a vármegye nemes szíveinek hű ragaszkodása. Alatta virágoskert zöld rácskerítéssel.”

  1. március 19-én megnyílt a Kossuth Emlékmúzeum kezdetben csak négy szobában. Az első kiállítás feliratos tábláján ezt olvashattuk: „A szabadságharc centenáriuma és Kossuth Lajos halálának 55. évfordulója alkalmából a szabadságharc vezérének szülőházát a vallás és közoktatásügyi minisztérium, múzeummá rendezte be” Az itt bemutatásra kerülő tárgyakat a megszűnt Parlamenti Múzeum relikviáiból, a Hadtörténeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum és a ceglédi Kossuth Múzeum gyűjteményéből hozták. Helyben gyűjtött műtárgy nem került a kiállításba. A múzeum alapításakor idehozott anyag csak kevés személyes tárgyat tartalmazott. Köztük volt azonban Kossuth kormányzói díszkardja, néhány eredeti kézirata, turini kisasztala, a muzsikáló Kossuth-kép és több szabadságharc korabeli fegyver.

1951.04.02. a szülőház hivatalos neve „Kossuth Emlékmúzeum, Monok”

1952. június 1. a Múzeumok és Műemlékek Országos Központja újabb Kossuth kiállítást nyitott. A Kiállítás felelőse: Bényi László

  1. augusztusától a fenntartás és üzemeltetés átkerül a Borsod-megyei Tanács kezébe.
  2. 1959-ben a ház addig szolgálati lakásnak használt két szobája is felszabadult. Ekkor a Magyar Nemzeti Múzeum támogatásával új kiállítás nyílt. A Kossuth Emlékmúzeum és Zsuffa Tibor neve is ekkor fonódott össze: a község helytörténetének kutatója, a Kossuth-örökség gondozója életéből harminchárom esztendeig vezette a múzeumot. Zsuffa Tibor munkássága elismeréséül Díszpolgári címet kapott Monokon 2008-ban. Ebben az évben nevezték el róla a kiállítás egyik termét is. Egy másik terem pedig az építtető család az Andrássy nevet kapta.

Helytörténeti kiállítások

  1. 1959-1963 a főépület egyik udvari szobájában (Zsuffa Tibor)
  2. 1964.május ? 1977.augusztus az udvari szárnyépület két helyiségében: az előtértben és a volt konyhában. (Zsuffa Tibor)
  • 1982. októbertől az udvari szárnyépületben, az egybenyíló négy helyiségben /előtér, konyha, kamra és raktár/ (Zsuffa Tibor)
  1. 1963-tól a Magyar Nemzeti Múzeum egységeként kiállításai mutatják be nagy szülöttünk életútját. 1977 táján kapta meg a múzeum az egész épületkomplexumot melynek falai között – 600.000Ft-os költségből – átfogó felújítás kezdődött a múzeum célját szolgáló belső térátalakításokkal, korszerűsítésekkel.
  2. A mostani állandó kiállítást 1994-ben „Édes szülötte földem Zemplén” címmel nyitották meg Kossuth halálának 100. évfordulójának alkalmából. A megújult épület az eredeti elemeket is megőrizte. Hajdani zsindelytetőzetét ugyan felváltotta a cserép, de a boltíves, párkánydíszes hat szoba nyolcvan centiméter vastag falaiban az ajtó- és a szalagdíszes vasrácsozatú ablaknyílások ma is a régiek. Eredeti formájában hagyták meg az épület belső kiképzését, sőt az eredeti falfelület egy festett részlete is a régi. A házat szobánként kandallóval fűtötték, a füstjáratok a tetőzet közepén magasodó talpas kéménybe torkolltak. Az épületben Hercz Alajos jószágigazgató lakott.

 

  1. 1989-től a Magyar Nemzeti Múzeum sárospataki Rákóczi Múzeuma működteti.
  2. 2008-tól Monok Község Önkormányzatának a fenntartásába került az intézmény.

„A ház előtt nem egyszer áll meg egy-egy jövevény amerikai utazó, aki látni akarja a falakat, melyek közt a világtörténet egyik legtüneményesebb hősének lelke öltözött emberi formába. Magyar ember is akad időről-időre, aki messze földről jön el erre a helyre emlékezni, lelkesedni, imádkozni?”

(Az idézetek: Monok története – Dr. Hegyaljai Kiss Géza református lelkész, 1926)

Kossuth Múzeum dolgozói:

1951.04.      Szabó András múzeumvezető

1951.07.      Szőke Ferenc általános iskolai igazgató, megbízott múzeumvezető

1951.07. – 1951.12.01. Nagy Miklós múzeumi gondnok

1951.12.01. – 1956.08.01. Pecze János általános iskolai nevelő, múzeumvezető, 1956-tól iskolaigazgató.

1956.08.01. -1984.  Zsuffa Tibor múzeumvezető – iskolaigazgató

1984 – Marosi Rudolf

1976 – 2003. Kavajecz Andrásné Marika – gondnok, tárlatvezető

2003 – 2012. Szabó Imréné Erzsébet – gondok, tárlatvezető

2008. 03. 15.  Györgyné Újvári Mária – múzeumvezető

2012. 08. 15. Szatmáry Ágnes – gondnok, tárlatvezető

Kérés esetén, más népi kézműves foglalkozásra is van lehetőség.

Egyéb esetekben az intézményvezetőhöz kell fordulni!

Andrássy-kastély

Kossuth u. 15

(Önállóan is megtekinthető egy része, ezt a Kossuth Emlékházban kell jelezni!)

 Megtekinthető:

  • Barokk Díszterem
  • Szent Orbán kápolna
  • Képzőművészeti Galéria
  • (Kossuth Lajos Általános Iskola Iskolatörténeti állandó kiállítása)

Belépő: Felnőtt: 300Ft/fő, Diák, Nyugdíjas: 200Ft/fő

(Mentesség: fogyatékkal élők számára ingyenes! Minimum látogatói létszám 7 fő.)

Reneszánsz öltözőszoba, Jelmezkölcsönzés: 500Ft/fő

(csoportok kölcsönzés 10 fő felett 400Ft/fő 20 fő felett 300Ft/fő)

Körséta Monokon idegenvezetéssel (nyári időszakban):

időtartam: 2-3 óra

  • Kossuth Lajos szülőháza
  • Andrássy-kastély (díszterem, kápolna, cselédlépcső)
  • Kossuth park: Kossuth szobor, I.-II. világháborús emlékművek
  • Evangélikus templom (kívülről)
  • Református templom (külön kérés esetén)
  • Katolikus templom (altemplom külön kérés estén)
  • Kálvária kápolna

Belépő jegy:     

Felnőtt: 1600 Ft/fő, Diák: 800Ft/fő, Nyugdíjas: 800 Ft/fő

Kizárólag bejelentkezés alapján! Mentesség 6 év alatt. Minimum látogatói létszám 7 fő.

Engedélyek: Kizárólag személyes felhasználásra

FOTÓZÁS: A Kossuth Emlékház „Édes szülötte földem Zemplén” kiállításának fotózása KIZÁRÓLAG a Magyar Nemzeti Múzeum előzetes engedélyével lehetséges.

Az Emlékház más kiállításaiban a fotózás ingyenes.

Esküvői Fotózás- videó készítés:

  • Kossuth Emlékház udvara: 2.000Ft/alkalom
  • Andrássy-kastély: lovagterem, Szent Orbán kápolna: 2.000Ft/alkalom

Nyitva tartás 2018:

Január: bejelentkezés alapján (bejelentkezés minimum 1 nappal előtte)

Február: bejelentkezés alapján

Március: Hétfő kivételével naponta 9:00 – 17:00, Belépőjegy váltása 16:30-ig!

Április: Hétfő kivételével naponta 9:00 – 17:00, Belépőjegy váltása 16:30-ig!

Május: Hétfő kivételével naponta 9:00 – 17:00, Belépőjegy váltása 16:30-ig!

Június: Hétfő kivételével naponta 9:00 – 17:00, Belépőjegy váltása 16:30-ig!

Július: Hétfő kivételével naponta 9:00 – 17:00, Belépőjegy váltása 16:30-ig!

Augusztus: Hétfő kivételével naponta 9:00 – 17:00, Belépőjegy váltása 16:30-ig!

Szeptember: Hétfő kivételével naponta 9:00 – 17:00, Belépőjegy váltása 16:30-ig!

Október: Hétfő kivételével naponta 9:00 – 17:00, Belépőjegy váltása 16:30-ig!

November: bejelentkezés alapján (bejelentkezés minimum 1 nappal előtte)

December: bejelentkezés alapján

Kossuth Emlékház, Andrássy-kastély 2018- évi ünnepi nyitva tartása:

Január 1. hétfő: ZÁRVA

Március 15. csütörtök: Nyitva ingyenes

Március 20. kedd: Nyitva – Kossuth halálának 123. évfordulója

Április 1. vasárnap: Nyitva – Húsvét vasárnap

Május 1. kedd: Nyitva

Május 2. szerda: ZÁRVA

Május 20-21. : Nyitva – Pünkösd

Május 22. kedd: ZÁRVA

Augusztus 20. hétfő: Nyitva ingyenes

Szeptember 19. szerda: Nyitva ingyenes – Kossuth L. születésének 216. évfordulója

Október 6. szombat: Nyitva

Október 23. kedd: Nyitva ingyenes

November 1. csütörtök: ZÁRVA – Mindenszentek

December 24-25-26.: ZÁRVA – Karácsony

  1. november 1. – 2019. február 28.-ig látogatás csak bejelentkezés alapján (minimum 1 nappal előtte)!

Bejelentkezés: a 06/20-951-8215 telefonszámokon.