Monok
MONOKI BABFESZTIVÁL

Sajtóközlemény

2015 | 12 | 21

Monok Község Önkormányzata

 

Sajtóközlemény                                         

Befejeződött az egészségügyi alapellátás fejlesztése monokon

 

Új, kifejezetten az egészségügyi alapellátás igényeit kielégítő épületben várja a jövőben a település lakóit a háziorvos, a fogorvos és a védőnő Monokon. A mintegy 59,97 millió forintos uniós támogatással megvalósult beruházással a község mintegy 1700 lakója komfortosabb körülmények között részesül ellátásban.

 

Kiemelt feladat volt, hogy olyan új épület készüljön, amelyben a helyiségek kialakítása az egészségügyi szolgáltatók igényeit és a beteg kényelmét egyaránt szolgálja.

A háziorvos, a fogorvos és a védőnő egy olyan épülettömbben kaptak elhelyezést korábban, amelynek állapota az elmúlt években annyira megromlott, hogy a betegellátás és munkavégzés hatékonyságát is csökkentette.

A fejlesztés keretében a háziorvosi rendelő számára két helyiséget alakítottak ki, amelyek a betegek fogadását tekintve elkülönülnek a fogorvosi rendelő és a védőnői szolgálat betegek által használt tereitől (váróterem, mellékhelyiség). Az egészségügyi személyzet részére külön teakonyha és mellékhelyiség is épült. A védőnői szolgálat rendelőjéhez külön vizesblokk készült.

A család- és betegbarát ellátásra való törekvést jelzi, hogy a védőnői szolgálat előtti szélfogóban a gyerekkocsik tárolására alkalmas helyet alakítottak ki, míg a mozgáskorlátozottakra már az épületbe való bejutáskor is gondolnak, számukra rámpát építettek, ezen felül az épülethez tartozó nyolc parkoló közül egy akadálymentesített gépkocsi beálló is készült. Emellett a rendelők belső kialakítása során is hangsúlyt fektettek az épület akadálymentes használatára, amelynek része volt egy akadálymentes WC kialakítása.

A beruházás során törekedtek arra, hogy az épület az üzemeltetetés során is költséghatékonyan tudjon működni: az épület falazata hőszigetelő téglából készült, míg a melegvíz ellátást napkollektorok is segítik. Az épületben gázkazánról üzemel a fűtés, a gépészeti rendszer előrelátó kialakítása lehetőséget ad a későbbiekben a bővítésre.

Az új épületbe a betegek egy belső udvarról léphetnek be, az utcáról való bejutáshoz aszfaltozott út és a kiskockakő járda épült, amelyeket térburkolat egészít ki.

A sikeres pályázat eszközbeszerzést is lehetővé tett: mintegy 5,85 millió forint értékben - többek között - egy életmentő defibrillátort, új EKG készüléket, 24 órás vérnyomásmérőt és számos egyéb orvosi eszközt szereztek be. Ezen felül a bútorzat is megújult, valamint számítógépet és multifunkciós nyomtatót is vásárolhatott az önkormányzat a támogatásból.

A felújítás után így a településen korszerű és a törvényi előírásoknak megfelelő Egészségház várja a betegeket, illetve szolgálja ki az egészségügyi dolgozók igényeit.

Az „Egészségügyi alapellátás fejlesztése - Monok” című projekttel az ÉMOP 4.1.1/A-12 felhívásra sikeresen pályázva az önkormányzat 59.975.711 Ft európai uniós támogatást nyert el a beruházás megvalósításához, amely a költségek 100%-át fedezi. A kedvezményezett Monok Község Önkormányzata.

 

További információ: Vukovich Ákos sajtóreferens / e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. / telefon: +36-30-296-8854

2014 | 12 | 18

Monok Község Önkormányzata

 

Sajtóközlemény                            

            

Elkezdődött az egészségügyi alapellátás fejlesztése monokon:

új, modern Egészségházba költöznek a rendelők

 

A mintegy 59,97 millió forintos uniós támogatással megvalósuló beruházás célja, hogy a projekt befejeztével a község mintegy 1700 lakója komfortosabb körülmények között részesüljön ellátásban az egészségügyi intézményekben és a személyzet munkakörülményei is javuljanak.

 

A fejlesztést, átalakítást több tényező is indokolja, ám ezek közül a legfontosabb, hogy a háziorvosi-, fogorvosi rendelőnek és a védőnői szolgálatnak jelenleg még otthont adó épületet életveszélyesnek nyilvánították, így azokat a beruházás végeztével elbontják.

Eddig a település egészségügyi szolgáltatói egy olyan épülettömbben kaptak elhelyezést, amelynek állapota az elmúlt években annyira megromlott, hogy a betegellátás és munkavégzés hatékonyságát is csökkentette.

Az önkormányzat ezért is döntött úgy, hogy egy új épületet építtet, amelynek megvalósítása során a helyiségek kialakítása, elrendezésüknek funkcióhoz való alakítása a beruházás egyik fő célja.

A fejlesztés keretében a háziorvosi rendelő számára két helyiséget alakítanak ki, amelyek a betegek fogadását tekintve elkülönülnek a fogorvosi rendelő és a védőnői szolgálat betegek által használt tereitől (váróterem, mellékhelyiség). Az egészségügyi személyzet részére ugyanakkor teljes hosszában átjárható lesz az épület, számukra külön teakonyha és mellékhelyiség is épül.

A család- és betegbarát ellátásra való törekvést jelzi, hogy a védőnői szolgálat előtti szélfogóban a gyerekkocsik tárolására alkalmas helyet alakítanak ki, míg a mozgáskorlátozottakra már az épületbe való bejutáskor is gondolnak, számukra rámpát építenek, ezen felül az épülethez tartozó nyolc parkoló közül egy akadálymentesített gépkocsi beálló is készül. Emellett a rendelők belső kialakítása során is hangsúlyt fektetnek az épület akadálymentes használatára.

A beruházás során törekednek arra, hogy az épület az üzemeltetetés során is költséghatékonyan tudjon működni: az épületet megfelelő hőszigeteléssel látják el, míg a melegvíz ellátást napkollektorok is segítik majd. Az épületben gázkazánról üzemel majd a fűtés, ám a gépészeti rendszer előrelátó kialakítása lehetőséget ad majd a későbbiekben a bővítésre.

Az új épületbe a betegek egy belső udvarról léphetnek majd be, az utcáról való bejutáshoz aszfaltozott út és a kiskockakő járda épül, amelyeket térburkolat egészít ki.

A sikeres pályázat eszközbeszerzést is lehetővé tesz, mintegy 5,85 millió forint értékben - többek között - egy életmentő defibrillátort, új EKG készüléket, 24 órás vérnyomásmérőt és számos egyéb orvosi eszközt szereznek be. Ezen felül a bútorzat is megújul, valamint számítógépet és multifunkciós nyomtatót is vásárolhat az önkormányzat a támogatásból.

 

A felújítás után így a településen korszerű és a törvényi előírásoknak megfelelő Egészségház várja majd a betegeket, illetve szolgálja ki az egészségügyi dolgozók igényeit.

Monokon 2014. november 10-én kezdődtek el a kivitelezési munkálatok. A beruházás tervezett befejezési dátuma 2015. április 30.

Az „Egészségügyi alapellátás fejlesztése - Monok” című projekttel az ÉMOP 4.1.1/A-12 felhívásra sikeresen pályázva az önkormányzat 59.975.711 Ft európai uniós támogatást nyert el a beruházás megvalósításához, amely a költségek 100%-át fedezi. A kedvezményezett Monok Község Önkormányzata.

Szerződés Módosítás

No images found.

További információ: Vukovich Ákos sajtóreferens / e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. / telefon: +36-30-296-8854

Beruházás közben (2015.08.26-2015.10.30.)

Hírlevél feliratkozás

Galéria ajánló