Monok a Tokaji Történelmi Borvidék részét képezi a következő településekkel:
Abaújszántó, Bekecs, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Bodrogolaszi, Erdőbénye, Erdőhorváti, Golop, Hercegkút, Legyesbénye, Makkoshotyka, Mád, Mezőzombor, Olaszliszka, Rátka, Sárazsadány, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szegi, Szegilong, Szerencs, Tarcal, Tállya, Tokaj, Tolcsva, Vámosújfalu. (Sötéttel a Szerencsi Kistérség Települései).
Olyannyira fontos szerepet játszott és játszik is Monok életében a szőlőtermesztés, hogy még a község címerében is szőlőfürt található:
,,A XII–XIII. században a vidékünkre betelepülő vallonok, itáliaiak hozták magukkal a szőlőművelés magasabb tudományát, így kezdődött meg a szőlő térhódítása Dél-Zemplénben. A terület bortermelése azonban csak később, a török korban indult virágzásnak, mert ekkor az ország vezető borvidékének tekinthető Szerémség áldozatául esett a hódításnak.
A XVI. században már Hegyalja a magyar szőlőtermelés legfontosabb tájegysége. Minőségi változások is segítették a tokaji bor iránti kereslet megnövekedését. A XVI–XVII. században szélesebb körben elterjedt az aszúbor készítése. Ez a borkülönlegesség fokozta az érdeklődést minden itt termett bor iránt. A szőlőtermelést szigorú rendelkezések szabályozták Tokaj-Hegyalján. Ez is hozzájárult, ahhoz, hogy a szőlőtermelők stabil minőséget tudtak biztosítani a piacra kerülő és nemzetközi forgalomban árusított nedűknek.
Hegyalja szőlőtermelésében a legnagyobb megrázkódtatást, termésvisszaesést a XIX. század végi filoxéravész okozta. A növény gyökerét megtámadó betegség a század végén jelent meg vidékünkön, és 1885-től 1901-ig tizennégyezer hold szőlőt pusztított el Tokaj-Hegyalján. Mindent újra kellett kezdeni. Az egykor virágzó ültetvények helyét, a régi szőlőskerteket új növényekkel telepítették be. Az 1900 utáni években már harmincegy település határát sorolták Hegyaljához. Ettől kezdve számít Tokaj-Hegyalja részének hivatalosan is Szerencs és környéke, többek között Monok.
A természeti tényezők döntően befolyásolják a bor minőségét. A szőlő a talajjal szemben nem különösebben igényes. Fontos viszont a termőréteg vastagsága. A vastagabb termőrétegbe a növény gyökere mélyebbre hatol, nagyobb területről fedezi víz- és tápanyagszükségletét. A talaj kálium- és foszfortartama elősegíti a vesszők és a fürtök beérését, javítja a bor minőségét. Szőlőtermesztésre a lösz, a vályog és a nyiroktalajok, valamint a vulkáni tufákon képződött riolit- és andezittufák málladékával keveredett köves-sziklás váztalajok a legjobbak. Az utóbbiak azért, mert erőteljesen felmelegednek, jó a hőraktározó és -kisugárzó, vízvezető- és -raktározó képességük.
A tenyészidőszakban a növénynek sok napsütésre, jelentős melegmennyiségre van szüksége. A rügyek fakadása tíz–tizenhárom Celsius-fokon indul meg, jó minőségű bor ott terem, ahol a napi középhőmérséklet virágzás idején tizenöt, a nyári legmelegebb hónapban tizenkilenc, a bogyóérés idején tizenhat-tizenhét Celsius-fok körüli. A magas cukortartalmú szőlők a meleg és napfényben gazdag termőhelyeken, a vulkanikus hegyek déli, meleg lejtőin teremnek. A tizenöt–harminc fokos lejtők kétszázötven–háromszáz méter magasságig hasznosíthatók. A szőlő a tenyészidőszak alatt nem kíván gyakori, bőséges csapadékot, ötszáz és nyolcszáz milliméter közötti az évi szükséglete. Az augusztus végén, szeptember elején bekövetkező esők a bogyók gyors vízfelvételét és felrepedését okozzák. Ha szeptember második felében, októberben száraz meleg az idő (vénasszonyok nyara), Tokaj-Hegyalján beindul az aszúsodás folyamata.
A területek kilencven százalékán furmint (hetven százalék), hárslevelű (húsz százalék) és muskotály (öt százalék) terem. Ezeken kívül termelnek még néhány nem meghatározó fajtát is. A kiváló borminőséghez nagyban hozzájárul, hogy a XIV–XV. századtól tufa-, Tokaj környékén pedig löszpincékben érlelik a bort.
Szóltunk már arról, hogy Monokot a XX. század elejétől számítják a híres borvidékhez. Igaz a történelemi forrásokban már jóval előbb megemlítik szőlőhegyeit. Az 1694-ben készült összeírásban felsorolják ezek között Szentes, Monok Sebrik, Sebrék, Léter, Hasznos, Baka nevét. A jezsuita rend felszámolásakor, 1776-ban a hegyaljai szőlők között vették számba a monoki 3330 forint értékű Szőllős-hegyet és a 2840 forint értékű Farkasszőlőt. Szirmay Antal a Zemplén vármegye történetét feldolgozó, 1804-ben megjelent könyvében számba veszi a hegyaljai borokat is. A tokajiról a következőt írja: „Tokaj szőlőtövei a hegy magos ormait koronázzák; az aljból szűrtet kerüld: a meredeken termettet igyad.” A monoki borról megjegyzi: „Ha meg sem nyeri mindenki tetszését: örvend, hogy saját urai meg nem vetik.” (Forrás: Nemzeti Kulturális Örökség Elektronikus Oktatási Könyvtára).
(Fotó: www.vilagorokseg.hu)
Forrás: Nemzeti Kulturális Örökség Elektronikus Oktatási Könyvtára. (Írta: TAMÁS EDIT. Szerkesztette: PORKOLÁB ALBERT.)
Honlap: www.heraldicart.uw.hu. Ahol száz magyar falu történetét is megtalálják. Érdemes megnézni.